Fő a biztonság

Rengeteget ülök az autómban, hol a munka miatt, hol pedig azért, mert a szüleimet látogatom meg. Minden esetben a legelső dolgom ilyenkor, a mobilomon levő navigációs alkalmazásba beütni a célomat. Na, nem azért, mert elfelejtettem merre kell menni, hanem mert ezek segítségével manapság a lehető leggyorsabban és legkönnyebben érek haza. Tájékoztat a nagy dugókról és az esetleges balesetekről, és kerülőút tervezésével elkerüli azokat.

Mindenki más módon használja ki a telefon adta lehetőségeket autóban ülve is. Én ugye a navigációs programot használom leginkább, de van, aki ennek segítségével hallgat zenét, vagy olyan is, aki kihangosítóra kapcsolva intéz vezetés közben tárgyalásokat. Bármelyik esetet is nézzük a legcélszerűbb, ha a telefonunkat a lehető legjobb helyre rögzítve használjuk úgy, hogy a kilátást ne akadályozza, elkerülve az ebből fakadó baleseteket. Rengeteg hír szól manapság arról, hogy a balesetek nagy százaléka azért történik, mert a telefont nyomkodja az illető. Nos, mindez elkerülhető lenne, ha az emberek használnának telefontartót az autójukba.

Ezzel nem csak mások életét nem kockáztatnák, hanem a saját magukét sem, mert hiszem, hogy mindenkit vár otthon valaki. Ezért is fontos, hogy a lehető legjobb minőségű és könnyen kezelhető tartókat szerezzük be magunknak. A Baseus telefontartó pont ilyen. Webshop-juk oldalán rengeteg autós és asztali telefontartót találhatsz. Legyen mágneses, tapadókorongos, vagy csíptethető, a lehető legkönnyebben tudod őket felhelyezni, amik stabilan ott is maradnak, míg le nem veszed. Használj te is telefontartót az autódban, hiszen ne feledd, életeket menthetőek segítségükkel.

Leave a Comment