A kislányom birodalma és annak tökéletes színe

A gyerekáldás és a gyerekek érkezése mindig különleges dolog egy család életébe. Azt gondolom, hogy bátran kijelenthetem, hogy az esetek többségében bizony megváltozik minden. Az ember érdeklődése, a vágyai, a tervei, a mindennapjának középpontja és persze a jövőképe is mindenképpen. Mi például mindig is hatalmas kirándulásokat és utazásokat terveztünk a férjemmel, most azonban már a munkába való visszatérésemet és a családunk otthonának helyet adó ház átalakítását és felújítását tervezgetjük.

Nincs ma könnyű dolga annak aki családot alapít, bárki bármit mond. Nyilván sokan úgy gondolják, hogy hihetetlen támogatási lehetőségek állnak a fiatalok rendelkezésére, azonban a képet nagymértéken árnyalja a képet, hogy nagyon felmentek az ingatlan árak és a felújítás költségei is, akár az alapanyagok, akár a szakemberek munkájának árai tekintetében. Nem is annyira egyszerű ma már ésszerű határidőket vállaló szakembert találni a lakásfelújítás terén. Hála a jó égnek mi a családból megkaptuk a Genezisbau elérhetőségét, és igazság szerint nem is kellett tovább mennünk a keresgélésben, mert a férjemmel együtt biztosak voltunk benne, hogy tökéletesen a segítségünkre lesz ez a kis csapat, ráadásul biztos és minőségi, tartós eredménnyel.

A szobafestés lett a kedvencem, hiszen a hamarosan születendő kislányunk szobájának a színe pontosan olyanra sikerült, mint amilyet szerettünk volna, nem túl hercegnős, de nem is fiús, azt hiszem tényleg tökéletes. Passzol a bútorok formájához és annak színéhez is, egyszóval imádom már most. A genezisbau csapatának munkáját pedig csak ajánlani tudom bárki számára, mert biztos vagyok benne, hogy nem fog bennük csalódni senki sem. Ha csak fele annyira elégedett lesz az eredményekkel bárki is, mint mi, azt gondolom, hogy tökéletes kivitelezésről beszélhetünk. Mi biztosan a jövőben is csak őket fogjuk felkeresni bármilyen felújítási vagy állagmegóvási munka kapcsán.

Leave a Comment